3.bejegyzés *Vigasztaló lelkek*

*Tomo szemszöge***

- Kisfiam te vagy az? - kérdezte Mrs. Leto a bejárati ajtóban hitetlenkedve.
- Anyu! - borult Jared a nyakába.
- Ó Tom örülök hogy látlak! - köszöntött engem két nagy puszival. Infó magamnak:ne felejtsem el a fürdőszobában lemosni a rúzsnyomot. Egyébként csak Shannie és Jared anyukája hív Tom-nak. Mondjuk, mert csak neki engedem meg. Olyan mintha a második anyukám lenne. - Fiúk gyertek be! Csináltam egy nagy adag brownie-t, pedig nem is tudtam, hogy jöttök!

Jared és Constance

Ugye milyen különös? Na mindegy. Hideg vagy meleg tejet kértek hozzá? - Leto anyuka nagyon kedves és figyelmes egyetlen hibája talán az, hogy sokszor hasonlít egy túlpörgött búgócsigára. Persze ettől még nagyon is imádom személyiségét és talán ez az egyetlen rossz tulajdonsága.
- Anya ülj le egy kicsit légyszíves.
- Mi az kicsim? Valami baj van? Shannon miért nincs itt veletek?
- Erről van szó Anya. Tegnap a bátyám elesett a fürdőben és nagyon beverte a fejét. A kórházban azt mondták, hogy Shannon agya nagy mértékben károsodott és...
- Úristen! - sikoltott fel Constance vagyis Mrs. Leto. Ám a nagy meglepetés ezután érte.
- ...Shannon most kómás állapotban van - jelentettem be a rossz hírt.
- Ne! Nem! Nem az nem lehet! Tudom, hogy nem igaz! Most jönnek majd a kamerások és azt kiáltják, hogy "átvertünk! haha" aztán Shannon belép az ajtón és hozzámfut, hogy megöleljen! Igaz? Hol van Shannon!
- Anya nyugodj meg! Anya!
- Nem lehet! Nem lehet! Shannon jól van! Tudom, hogy jól van!
- Anya - mondta halkan  Jared, majd szorosan magához ölelte az anyukáját. - Shannon fel fog épülni. Tudom. Érzem. Ez csak egy átmeneti állapot. Gondold végig. Kómásan nem érez fájdalmat. Sőt még baj sem érheti, hogy talán máskor is elesik. Csak be kell menni hozzá a kórházba. Olvass fel neki, beszélgess vele! Az orvosok szerint ez jót tesz neki. Még így is. Kómásan - Jared nyugodtan és érthetően beszélt. Hihetetlen módón jó érvekkel győzte meg anyukáját, aki szerintem már-már az idegösszeroppanás szélén állt.

*Demi szemszöge***

Ez volt az első és egyben a legnehezebb napon. Két és fél év után újra anyuékkal (akik persze látogattak folyton, de akkor sem volt igazi), itthon, a szobámban és egyedül. Első gondolatomat megvalósítottam : felhívtam Selenát.
- Szia Sel! - köszöntöttem barátnőmet.
- Demi most légyszi hagyj egy kicsit békén...
- De azt sem érdekel honnan hívlak téged?
- Demi sok dolgom van...
- Menj a fenébe! - és letettem a telefont. Ne csináljon belőlem hülyét! Rossz hangulatomban összekupordodtam az ágyamon és csak sírtam...sokáig. Ennyit ér másoknak az életem? Egy percre sem érnek rám? Végigcsináltam azt az idióta elvonót és nem vártam dicséretet. Csak egy kis támogatást. De úgy látszik még ahhoz sem vagyok jó...Akkor minek mentem rehabra? Azonnal visszaszokok! Felvettem a fekete bőrdzsekim és eltettem egy tíz dollárost. Már csak azért is újra drogos leszek! Kiléptem a szobám ajtaján és elköszöntem anyuéktól. Még az is megfordult a fejemben, hogy túladagolom magam. Végre eltűnök innen egy jobb helyre. Elsétáltam Mr. Somerfield kávézójába.
- Khm...anyag kéne Mr. Somerfield.
- Demi mennyit? - igen itt nyitott piac van...fura hogy a rendőrök még nem jöttek rá.
- Nagy adagot 10 Dollárért.
- Pillanat és hozom. Tessék Demi kávéba tettem. De azért arra figyelj, hogy ne egybe idd meg az egészet, mert meg is halhatsz tőle - nem, ez nem addógás volt. Inkább csak bíztatott, hogy többet járjak ide.
- Köszönöm. További szép napot - Mr. Somerfield (köznapi nevén Harry) kávézója elég nagy tanyája a drogosoknak. Úgy látszik én is az lettem...újra. Na már csak pár óra van hátra az életemből. De rég vártam ezt! Na még pár percet vártam, hogy feloldódjon a por, aztán le akartam húzni az egész pohár kávét. Mentem az utcán és már nem akartam gondolkodni. Semmin. Végre az ajkaimhoz tettem a kávéspohár szélét és...
- Te normális vagy? Ez egy új Chanel ing volt! - kiáltozott velem egy fekete hajú 30-as éveiben járó pasi.
- Minek jöttél velem szembe nem láttad, hogy inni akarok?
- Te támadsz rám? Nem láttad, hogy az új ingem tönkrement?
- Kit érdekel a hülye inged? A méregdrága kávém rajtad landolt!
- Fizesd ki az ingem és el van intézve!
- Persze majd a te hülyeséged miatt fogok egy vagyont fizetni neked egy amúgy is ronda Chanel ingért! - kiabáltam vele. Erre a válaszra levette a retró napszemüvegét. Megláttam  fekete szemceruzával kihúzott kékeszöld szemét és rögtön tudtam, ki ő.
- Szerinted egy Chanel ing hogyan lehetne ronda? - oktatott ki erősen artikulálva, mondjuk mint egy óvodást.
- Nemtudom. De rajtad nagyon rosszul áll!
- Senki nem mondhat ilyet nekem! Kinek képzeled magad?
- Bemutatkozom Demi Lovato vagyok - nyújtottam felé a kezem. Erre még ő sem számított, eltátotta a száját és elkezdett nevetni.
- Szia a nevem Adam Lambert - na ez volt, amin nem lepődtem meg. Csak Adam Lambert lehet ilyen hiú...
- Sztárok, ha egymásba botlanak igaz? - nevettem fel.
- Figyelj attól, hogy te egy nagy "popcsillag" vagy, attól még ki kell perkálnod nekem az ing árát!
- Meglesz. Te meg perkáld ki nekem a halálom árát.
- Mivan? Valami volt a kávéban?
- Igen. Drog. Annyi mennyiség, amitől meg is halhattam volna. Sőt amennyitől MEG AKARTAM HALNI. Ha te nem botlasz belém holnap már nem élnék - láttatok már sztárt igazán meglepődni? Adam nem pislogott és szerintem azt sem fogta fel, amit mondtam neki. Egyszerűen csak kővé vált ott, az utca közepén a járókelők nagy örömére. Nem szólt, csak megfogta a kezem. Pár perc kellett neki, amíg megnyugodott és utána nagynehezen motyogott nekem valamit.
- Azt hiszem jót tenne neked egy baráti beszélgetés. Te sírsz? - kérdezte aggódóan és gyűrűs ujjaival letörölte arcomról a könnyeket...

- Talán. Milyen messze laksz innét?