*Jared szemszöge***
- Csukd már be az ablakot, mert megint lekapnak minket az idióta kamerájukkal - szólt Tomo, aki utált a nyilvánosság középpontjában állni.
- Jared ha becsukod én megfulladok ebben a melegben! - igen ez az én drága bátyám, Shannon Leto volt, aki mindig csak a hűvöset szerette. De azt nagyon.
- Döntsétek már el, hogy mi legyen! - kiabáltam rájuk. Egy vita kellős közepén nem akarok az ablak mellett álldogálni és görnyedt háttal hallgatni azt.
- Hagyd bukón és húzd el a függönyt - gondolkodott itt az egyetlen személy, a menedzserünk.
- Végre egy értelmes ember köszönöm - mondtam nyugodtan, majd lefeküdtem a kanapéra. Mire kinyitódott a szemem az éles sanghaji napsütés megvakított.
- Világos? Csoda hogy nem takarja el a napot egy felhőkarcoló. Jared te mindig ilyen pozitív vagy reggelente? - kérdezte Tomo Milicevic zenésztársam álmosan. Ő még nem sokszor aludt velem egy házban. Shannon (én csak Shannie-nek hívom, mert így is idegesíteni tudom)már tudna beszélni reggeli szokásaimról. Nemrég félig kómásan nekidobtam a digitális órámat (azt sem tudtam mi az,csak az került először a kezem ügyébe) és 4 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Ilyen az én nagytesómnak lenni. Nem egy leányálom.
- Shanniekém már fent van?
- Még mindig alszik. Vagy inkább csak horkol. Azt mondják akik horkolnak, nem álmodnak. Éjjel csak félálomban voltam, mert a monoton horkolástól nem tudtam rendesen mély álomba merülni.
- Miért nem vettél be valamit Csipkerózsika?
- Nem volt. Legalábbis én nem láttam, hogy van-e.
- Melyik hülye volt, aki szétszórt mindent a fürdőszobapolcon? Elcsúsztam a gyógyszeres dobozokon és rendesen belevertem a fejem a kádba. Nagyon vérzik? - kérdezte bátyám szédelegve. - Csak kicsit. Nem annyira mint az óra, mikor az orrodhoz vágtam. Látod nélkülem is van sérülésed. Ez egy jó jel. Igaz? Shannie? Tomo Shannon elájult! Azonnal hívd a 911-et!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése