11.bejegyzés *Fény derül erre-arra...*

 És hát eljött a 800-adik oldalmegjelenítés! Remélem akkora örömmel olvassátok, mint amekkora örömmel írom a blogot:)<3 És a 900-adik is! Várom az ezrediket! Meglesz, ugye?:)

*Tomo szemszöge***

- Csini vagy - dicsértem meg Jaredet, aki rockeresen pózolt a Starbucks-os sapkájában.
- Asszem, ezt el fogom lopni innen.
- Akkor még munkába állás előtt kirúgnak. Hülye ötlet - nevettem.
- Na fiúk - csapta össze a kezét Ben, a jelenlegi főnökünk - Látom felöltöztetek, munkába is állhattok - nézett ránk büszkén.
- Hát jól van - mondta Jared - De azt hiszem, hogy Jenna bealudt - mutatott a pénztáros lányra, aki fejét eldöntve horkolt.
- Jenna már a sokadik műszakját húzta le a héten, nem csoda, hogy kifáradt - mondta Ben, aztán bevitte Jennát az irodájába és egy fotelba ültette alkalmazottját - Jared, te leszel az egyik kasszás, Tomo, te pedig a másik. Ti fogjátok leadni a rendelést, nektek fognak fizetni a vevők és ti fogjátok odaadni a mennyei Starbucks kávét. Remélem mondanom sem kell, hogy a pénz csakis a kasszába vándoroljon, valamint pontosan adjatok vissza a vevőknek. - fordult komolyra a szó - Ha sikkasztatok, akkor minél hamarabb rúglak ki titeket innét és pert is fogok a nyakatokba akasztani. Szóval üdv itt, a Starbucks-ban! - "köszöntött" minket. Ha azt hitte, hogy Jareddel a monológján meg fogunk lepődni, akkor nagyot tévedett. Rámosolyogtam Jaredre, aki ezt félreértette és csábító pillantásokat küldött felém. Kezdtem kínosan érezni magam. Jared viselkedése eléggé hajazott az általa megtestesített transzfesztitáéra,

Rayon<3

akit a Dallas Buyers Club-ban játszott el. Azért a szerepért rengeteget fogyott és nagy kihívást jelentett neki Rayon, az AIDS-es transzi megformálása. Lényeg a lényeg, Ben nem félemlített meg minket, így nyugodt szívvel és normális mértékű izgalommal vágtunk bele a munkába. Beálltunk a pénztár mögé és próbáltunk NEM feltűnően viselkedni. Könnyű volt, hiszen alig pár ember lézengett kávéért. Ők is nagyon álmosak voltak. Lehető legkönnyebb feladat volt kiszolgálni őket, hiszen nem futottak sehova, nem voltak idegesek és szinte pontosan annyi aprót adtak, amennyibe került a kávé. Szóval az első napunk volt a legjobb. Olyan tíz óráig unatkoztunk Jareddel, amikor is hazaengedtek, mondván "pihenjétek ki magatokat holnapra, mert sok dolgotok lesz". Este még benéztünk Shanniehez, aki még mindig nem ébredt fel. Jared odaült az ágya mellett levő székre és úgy kezdett el hozzá beszélni, mintha velem társalogna. Elmesélte neki a mai napunkat, meg úgy mindent, ami csak eszébe jutott. Kicsit hülyén éreztem magam, amiért a kómás bátyjához beszélt, de mégis odaültem Shannon mellé, az ágyra és én is befolytam a beszélgetésbe.
- Kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz a holnapi nap - mondta Jared Shanniere nézve.
- Én is - értettem egyet. Még egy fél órát ott voltunk, aztán kiszivárogtunk a kórházból. Megint én vezettem és megint nem sikerült úgy, ahogy akartam.
- Tomo a lámpa piros! Állj már meg! - ordított Jared, aki nem szerette kidobni a pénzt az ablakon. Főleg nem büntetésért.
- Jól van, nyugi. Nem mindenki olyan jó sofőr, mint te - oktattam ki.
- Tudom, te elég béna vagy. Asszem kéne neked egy vezetőoktató. Már nem merek beülni melléd, ki tudja, hogy minek mész majd neki útközben...
- Ha ha ha. Nagyon vicces. Nem mindenki tanul gyorsan - mondtam és már nemsoká hazaértünk. A haza nekem Jared lakását jelentette, ahol nem csak ideiglenesen szálltam meg.
- Nem vagyok álmos - jelentette ki a tökkelütött haverom, vagyis Jared - Mit csináljunk?
- Lehet, hogy te nem vagy fáradt, én viszont igen - mondtam. Gyorsan letusoltam, felvettem az alsógatyám, aztán már be is nyomtam a szunyát. Reggel arra ébredtem, hogy csörög az ébresztő.
- 5:15 van. Hatra már bent kell lennünk? - kérdeztem ásítozva. Most már egy cseppet sem furcsállottam, hogy Jenna tegnap olyan holtfáradt volt. Persze kérdésemre senki nem felelt, így hát mentem felkelteni Unikornist. - Jared told ki a segged az ágyból - kérleltem. Esze ágában nem volt, hogy felkeljen, de még az sem, hogy valamilyen hangot kiadjon - Na jó. Te akartad - mondtam - Hm...De finom lesz reggelire a francia krémes...Nyami - és elindultam a konyhába. Furfangos ötletem meghozta a hatását, Jared előbb a konyhába ért, mint én és nagyban kereste a hűtőben a krémest.
- Megvan! Itt van a drágaszág! - kezdett el smeagol-osan beszélni. Hát ma úgy látszik Gyűrűk Urával indult a nap. Kiskoromban, mikor nagy menőség volt a Gyűrűk Urát nézni, úgy mondtam ki mindig a a címet, hogy Gyűrű Kúra. Persze később rájöttem, hogy helytelen ezt mondani, de a kis Tomoban megmaradtak az emlékek...
- Most, hogy reggel elrontottad a gyomrod, indulhatnánk is.
- Tomo. Még a nap sem kelt fel.
- Szerintem ezt a Starbucks-osak nagy mértékben leszarják. Hatkor nyitnak és kész - mondtam.
- Hát jó - törődött bele a sorsába és pillanatok alatt elfoglalta a lakás egyetlen fürdőjét.
- Jared engedj már be! - kiabáltam.
- Nem, órákig szoktad simítgatni a hajad. Most én akarom megcsinálni először.
- Jó, de siess. Ha fél hatig nem jössz ki, akkor betöröm az ajtót - fenyegettem. Nem hiába mondtam ilyet, mert az ágyam alatt van egy balta, ha esetleg betörnének hozzánk, akkor legyen nálam fegyver. Nem félek használni. Szerencsére tartotta a szavát és nem kellett tönkretennem az ajtót. Megcsináltam tehát én is a hajam, aztán pedig felöltöztem. Már készek voltunk mind a ketten Unikornissal és éppen azon vitáztunk, hogy ki vezessen.
- Tomo! Nem! - zárta le Jared a témát. Nem érdekelte, hogy közben felsoroltam az érveimet, azzal kapcsolatban, hogy hadd én üljek a kormány mögé és egyszerűen bepattant a vezető ülésre.
- Kösz - sértődtem meg és egész út alatt a hajnali Los Angeles-t figyeltem az ablakon keresztül.
- Ne nyafogj, itt vagyunk - mondta, aztán kiszálltunk a kocsiból. Szinte még sötét volt és csak a világító tábla miatt találtuk meg a Starbucks-ot.
- Jó estét - köszöntötte bent a többieket Jared.
- Reggel van - közölte az információt Jenna, aki úgy látszik, hogy felébredt.
- Nézz ki - javasolta Unikornis. Rayon eljátszása után kezdtem el Unikornisnak hívni és rajta maradt - Nem igaz, hogy neked nincs korán...
- Igen, korán van, de mit tudok kezdeni vele? Ekkor kezdődik a meló és kész - vonogatta vállát Jenna.
- Pacsi! Én is ezt mondtam neki! - lelkesedtem. Jenna már nem annyira, és közölte, hogy "neki ehhez nincs kedve", aztán elment hátra a raktárba.
- Fiúk, lányok hat óra, a munka mindjárt kezdődik - mondta Ben nagy boldogsággal és a Starbucks-ban levő nagy digitális órára nézett. 5:59 volt - És három-kettő-egy! Megnyitottunk! - kiabálta. Kinyitotta az ajtót beengedve a kint várakozó vevőket. Hihetetlen, hogy a los angeles-i dolgozók milyen korán mennek dolgozni. Az emberek megrohamozták a pultot és egymás szavába vágva ordították be kedvenc kávéjuk nevét.
- Nyugalom emberek! Nem kell izgulni! Hamarosan mindenki megkapja a kávéját, csak várják ki a sorukat! - próbáltam lenyugtatni a vevőket.
- De nekem sietnem kell a munkahelyemre! - kiáltotta be egy nő. Erre mindenki elkezdett beordibálni, hogy "neki bizony sietnie kell" és egyre feszültebbé vált a helyzet. Voltak olyan ötleteim, miszerint rendeződjenek csoportokba az emberek pl: akik nem sietnek, akik sietnek és akik nagyon sietnek, de elvettem magamban, mivel semmi értelme nem lett volna. Még egy lapáttal rátett az is, hogy "véletlenül" Jared felállt a pénztárpultra és elkezdte énekelni a Closer To The Edge-t (http://www.youtube.com/watch?v=mLqHDhF-O28). A tömeg tapsolt Jarednek, aki persze nagyon élvezte a szereplést. És persze az emberek rájöttek, hogy a Starbucks-ban dolgozunk. Én pedig tarthattam egyedül a frontot, rockszár lelkének hála.

10.bejegyzés *Meddig tart az öröm?*

 Siettem ezzel a hosszú fejezettel, mert először meg akartam ünnepelni a 700. (!) oldalmegjelenítést! Boldog 700. oldalmegjelenítést mindenkinek:)

 *Demi szemszöge***

Utoljára csókolt meg lágyan, majd mélyen a szemembe nézett.
- Demi fél nyolc van - keserített el és finoman beletúrt a hajamba.
- Hát elszaladt az idő...Ennyi ideig feküdtünk volna itt, az ágyon?
- Úgy látszik. Nem vagy éhes? Csináljak neked valamit? - kérdezgetett.
- Az egyetlen amire szükség van, az te vagy - mosolyogtam.
- Tőlem nem laksz jól. Inkább főzök levest. Milyet kérsz?
- Brokkoli krémlevest. Azt szeretem a legjobban - mondtam, aztán vigyorogva lesietett az emeletről. Végigterültem az ágyon és kérdőn vizslattam szőke és pink tincseimet. Az ember hülyeségi rohamaiban csinál őrültségeket, ezért betudtam annak. A tükörben megnézegettem magam alaposan. Vajon miattam egy homoszexuális férfi kiszeretne a férfiakból? Úgy látszik igen. Kellett úgy tíz perc végiggondolni a dolgokat. Ez a mai nap egyszerűen fergeteges volt. És én tegnap még meg akartam ölni magam. Rettentő fura helyzet ez. Aztán hirtelen eszembe jutott valami. Jézusom!
- Adam van telefonotok? - siettem le.
- Nem ez itt a középkor. Találsz Morse-távírót a szalonban - mutatott a nappali irányába.
- Adam ne hülyéskedj légyszíves, ez fontos - és végre elkezdett gondolkodni, aztán odanyújtotta a mobilját - Köszönöm - adtam neki egy puszit. Erre a mozdulatomra szorosan átölelt - Fel kell hívnom anyuékat. Tegnap óta nem is hallottak felőlem. Biztos szétizgulták magukat - magyaráztam meg tettemet.
Beírtam a telefonszámot, majd rányomtam a "hívás" gombra.
- Ki az? - kérdezte apa halkan.
- Apa én vagyok az, Demi. Azért hívlak fel titeket, hogy ne menjetek a rendőrségre, nincs semmi bajom. Az egyik barátomnál vagyok San Diegóban.
- Örülök, hogy hívtál. Anyád már nagyon ideges, de megnyugtatom majd. Mikor jössz haza?
- Nem tudom. Őszintén nem tudom. Fogalmam nincs róla, de majd megcsörgetlek téged, ha hazafelé indulok.
- Jól van kicsim. Érezd jól magad. Várunk haza - köszönt el és letette a kagylót.
- Na mi volt? - érdeklődött Adam félig engem, félig a brokkolit figyelve. Csak kapkodta a fejét a zöldség és köztem, aminek eredményeképp sikeresen elvágta az ujját.
- Nagyon fáj? - kérdeztem aggodalmaskodva. Kiskutyaszemekkel nézett vissza rám, utána elnevette magát.
- Igen. Ennyi vérveszteségtől nagy bajom lehet - mosolygott - Na de mit mondtak a szüleid?
- Apával beszéltem csak - válaszoltam miközben tettem egy ragtapaszt szegény hadirokkant ujjára - Azt mondta, hogy anya eléggé kikészült. Többet nem csinálok ilyet.
- Remélem is. Nem akarom, hogy Amerika városaiban "Eltűnt" plakátokat lássak a képeddel - tükröződött szemeiben a szomorúság.
- Nem lesz ilyen. Ne is gondolj ilyenre - öleltem át. Majd megtörve a csendet faggatni kezdtem szakácsomat - Mi lesz ezzel a krémlevessel? Befejezed?
- Neked mindent - mondta és nekiállt befejezni a leveskémet. Sec-perc alatt kész lett vele én pedig élveztem az ínycsiklandozó leves evésének minden pillanatát.

- Miért nem mentél el szakácsnak? - kérdeztem.
- Mert követni akartam az álmaimat. Egész életemben az volt a vágyam, hogy szerepelhessek. Utáltam, ha valaki elvette előlem a reflektorfényt. Ragyogni akartam, csillogni és megmutatni az embereknek, hogy igenis tehetséges vagyok. Az énekléssel és a zenével akartam foglalkozni, mert ez tett boldoggá - felelt.
- Mit akarsz csinálni este? - mosolyogtam.
- Arra gondoltam, hogy ehetnénk valami finomat egy romantikus vacsora keretében - ábrándozott, én pedig hangosan felvihogtam - Na jó filmezhetnénk esetleg vagy mondj valami ötletet.
- Film jó lesz? Mit akarsz nézni?
- Amit a filmszakértő művésznő még nem látott - jaj de vicces valaki - Nekem mindegy. Romantikus, horror, vígjáték, thriller...Ezek közül válassz. Az akciófilmeket egyenesen utálom. Van tipp?
- Hát így, drága Adam ugrott a Rambo...Nem ám! Már 80-szor megnéztem. Megkukkantjuk, hogy mi lesz a tv-ben - feküdtem el a kanapén és kitanulmányoztam az egész műsorújságot - Hát nem lesz semmi jó. Egy csomó Bud Spencer film, amit szeretek is, de már kívülről tudom. Van dvd-d?
- Fönn a padláson azt hiszem, elpakolva, de ne várd, hogy felmenjek érte, pókok laknak ott. Viszont van videótéka a tévén a T-Home-nak hála - vette ki gyengéden markomból a távirányítót - Na láss csodát! Itt van a Barátság extrákkal. Azt írja, hogy Justin Timberlake és Mila Kunis játsza a főszerepet. A tartalomból ítélve vígjáték-romantikus film és vannak benne perverz jelenetek is. Akarod? - húzta fel a szemöldökét (csak az egyiket, mert az a menő) és csábító mosolyt villantott. Személy szerint én a művészfilmeket és a feldolgozott életrajzokat szeretem, de szívesen megnézek ezektől a témáktól eltérő filmremekeket. Nem igazán jött be nekem ez a tartalom, de mivel Adam akkora pimaszsággal és lelkesedéssel várta válaszom, gondoltam, hogy én leszek az engedő fél és belemegyek az ötletébe.
- Indítsd el, biztos élvezni fogjuk. Na gyere huppanj le mellém te séf - paskoltam meg a kanapét. Mint ahogy egyszer mondtam, a Lambert-villa fekete-fehér színekben úszott és ennek megfelelően a nappaliban fekete bőrkanapé nyújtott kényelmet a pihenő vendégeknek. Adam leült mellém és átkarolta a vállam. Majdnem biztosra veszem, hogy a tv gyér fényénel is lehetett látni azt, ahogy elpirultam. Jut eszembe: Most akkor mi járunk, vagy mi van? Ezen a kérdésen rágódva ültem végig a filmet fapofával, mellettem Adam pedig nagyokat nevetett. Éppen figyeltem a filmre, mikor az omniózus mondat elhangzott (a filmben).
- Tudod mit? Maradjunk barátok.
- Tényleg?
- Nem! B***ódj meg! - mondta Mila és Adam újra felvihogott. Minek a kapcsolatunkon gondolkodni? Ma csókolt meg először és rettentően önző vagyok! Mit várok én tőle? Ő ma jött rá, hogy mégsem meleg és ez nagyon nagy dolog. Itt vagyok nála és boldogan karol át. Csak erre kell figyelnem. És az ember nem mindennap kap szerelmi vallomást. Ránéztem és láttam, hogy nevetőráncai megszépítik az arcát.
- Adam - suttogtam halkan, hátha rám figyel egy pillanatra. Persze, hogy a filmet nézte, hiszen a férfiak nem tudnak egyszerre két dologra figyelni. Még akkor sem, ha a szerelmük szólongatja őket. Egyre közelebb húzódtam hozzá, azzal a céllal, hogy megcsókoljam.
- Látlak - húzta mosolyra édes száját.
- Nem baj - legyintettem, aztán szájon pusziltam. Gyorsan elkaptam (volna) a fejem, ha éppen nem kezdeményezett volna egy csókcsatát. Már csak háttérzajként szolgált a tv, mivel inkább a másikra figyeltünk.
- Abba kéne hagynunk - keserített el Adam 10 perc múltán - Anyáék nemsokára hazajönnek és nem akarom, hogy így tudják meg azt, hogy járunk.
- Jó. Már vége is lett a filmnek? - törtem a fejem - Érdekel a befejezés? Tekerjük oda és nézzük meg - javasoltam, de Adam mosolyogva rázta a fejét. Vagyis inkább a haját. Mindegy, a lényeg az, hogy nem értett velem egyet.
- Úgyis összejönnek. Te mondtad ma, hogy a vígjátékok végén mindig happy end van. És ha nincs boldog befejezés, akkor sem dől össze a világ. Te sokkal jobban lefoglaltál. A producerek nem hoztak össze Oscar-díjas filmet, ezt mindketten beláthatjuk - vigyorgott.

- Igaz, igaz. Holnapra van valamilyen terved?
- Nincs konkrét, csak picinyke ötletek kavarognak odabent - kopogtatta meg a koponyáját - Egyébként is ahhoz, hogy holnap legyen programunk, ahhoz meg is kell érni a holnapi napot. Pihenni kell, sokat aludni, hogy ne legyenek ilyen karikák a szemed alatt - vizsgálgatta közelről az arcomat, én pedig eltoltam magamtól.
- Elnézést, nem téged keltettek fel vízzel!
- Csak egy őrült ébreszt fel így! Ki volt az a marha? - gesztikulált.
- Nem tudom, de ha még egyszer meglátom, kinyírom, az tuti - mondtam és Adam egyre távolabb ült tőlem. Hát jó színész vagyok, nemde? - Amúgy neked van valami elképzelésed arról, hogy hol aludjak?
- Hát persze izé...Nem, ott anyuék...Kényelmes volt a kanapé?
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy a nappaliban aludjak? - döbbentem le. Azért remélem a rózsaszín ködön kívül (ami elborítja az agyát) még értelmes gondolatai is maradtak. Nagyon remélem.
- Akkor alszol a szobámban, én pedig  nappaliban. Ennyi az egész.
***- Egy kétszintes házban nincs egy vendégszobátok? Hogyan lehetséges ez? Keresek magamnak szobát - és elindultam a felfedezőutamra. Lent a nappali, a konyha, egy fürdő volt, valamint egy kisebb szoba is megbújt az alsó szinten. Ki akartam nyitni az ajtót, de nem tudtam, mert valaki bezárta - Adam ezt a szobát nem tudom kinyitni! - kiáltottam és Adam szinte egyből mellettem termett - Azt hittem, hogy hozol kulcsot, vagy ilyesmit...Mit csinálsz?
- Ez a zár hangrendszer alapján működik. Ha be akarsz lépni a szobába, akkor azt kell mondanod, hogy "Mit sütsz kis szűcs? Tán sós húst sütsz kis szűcs?".
- Ez most komoly? - próbálgattam kimondani a két irtó nehéz mondatot. Végre sikerült, de az ajtó nem nyitódott ki - Mit mondjak még ki?
- Azt, hogy "szeretlek".
- Adam örülök, hogy ennyire hülyének nézel - mosolyogtam - De komolyan, hogy lehet kinyitni az ajtót?
- Szeretlek. Csak ennyi.
- Jó. Szeretlek - mondtam az ajtónak. Erre az kinyitódott - Mi van odabent, amit a Lambertek ennyire nagy becsben tartanak, hogy a saját védelmi vonalat szereltek be a szobához?
- Meglátod, gyere.
- Platina lemezek, fellépőruhák? Esetleg valamilyen családi ereklye?
- Közel jársz a valósághoz - mondta Adam és betessékelt a szobába. Vagy 10 bekeretezett fénykép volt ott és mindegyik kép mellett egy váza - Mivel zsidó a családom, ezért mi más szemléletet vallunk, mint a katolikusok, vagy a reformátusok. A rokonaimnak nincsenek sírjai a temetőben, hanem a hamvaikat hazahoztuk ebbe a szobába - mondta, én pedig elájultam.***
- Demi! Ébredj fel! Hahó! - kiáltott Adam a fülembe, ahogy szokott. Köszi a szép ébresztést...megint.
- Hú - nyögtem ki első szavamat - olyan nagy hülyeséget álmodtam... - és ahogy rágondoltam már el is felejtettem. Hurrá. Azt hiszem, hogy fejleszteni kéne a memóriámat vagy ilyesmi.
- Mit álmodtál? - érdeklődött.
- Szó volt valami olyasmiről, hogy a házatokban vannak a szeretteid hamvai. Nagyon zavaros volt az egész, de valóságosnak tűnt. Mintha tényleg megtörtént volna...Nagy baromság, mi? - foglaltam össze a történetet nagyjából, aztán látva Adam értetlen arcát, elmeséltem neki oda-vissza a sztorit.
- Aha eléggé. Tudod attól, hogy zsidók vagyunk, még nem hozzuk haza a szeretteinket. Mi legalábbis nem. De egy olyan csúcs szuper ajtó jól jönne - ragadt le a részleteknél.
- Jó most próbáld kimondani azt, hogy "Mit sütsz kis szűcs? Tán sós húst sütsz kis szűcs?" - nyaggattam.
- Mit sütsz kis szűc? Tán sós húszt szütsz kisz szűc? - próbálgatta, én pedig hasamat fogva nevettem.

9.bejegyzés *Új idők új szimfóniája*

500-on felüli oldalmegjelenítés! Büszke vagyok, elégedett és még sorolhatnám...<3 Ezért egy jóval hosszabb résszel az Echelonok, a Glambertek és a Lovaticsok kedvére téve:)

*Jared szemszöge***

- Komolyan? Emmát ütöttétek el a kocsival? - csodálkoztam a sztorin. Olyan hihetetlennek tűnt, pedig nem volt az. Megtörtént.
- Tudod, milyen fura volt az egész? Elhagyott, érted ő hagyott el, aztán ilyen történik... - kereste a nemlétező összefüggést Tomo.
- Amúgy miért utaztál taxival? Hová akartál menni? - kérdeztem. Erre fura fejet vágott, aztán elkezdett össze-vissza habogni.
- Hát tudod...Én el akartam menni. Izé.
- Tomo ne hazudj, nem áll jól.
- De csak nem jut eszembe. Az az izé... - védte az igazát.
- Tomo miért utaztál taxival? Hová akartál menni? - kérdeztem, mire farzsebéből elővett egy lapot. Elém tette, hogy elolvashassam. Bosznia-Hercegovinába szóló repülőjegy volt.
- Komolyan itt akartál hagyni? Ha az exed nem csapódik fel a szélvédőre, már a repülőn lennél? - akadtam ki. Itt maradtam volna egyedül? Ennyit ér a barátságunk?
- Nem. Már odaút közben gondoltam meg magam.  Visszafelé történt minden - és szerintem magában újra lejátszotta az adott pillanatot. Amit persze én nem tudtam. Lenyugodva faggatóztam.
- Mi minden történt visszaúton?
- Hát felvettem egy gimnazista fura lányt, aki fel sem ismert, aztán úgy kb. 2 perc múlva elütötte a sofőr Emmát. Amikor én odamentem segíteni felismertem az exemet, a csaj pedig eltűnt a helyszínről. Emmát beültettem a taxiba és hazavitettem. Utána én is hazajöttem...Hozzád.
- Azért volt fura a középsulis csaj, mert nem ismert meg téged? - értetlenkedtem.
- Nem, nem azért. Egyszerűen csak fura volt. Mondta, hogy nincsenek barátai, meg ilyenek. Egy normális diák nem ilyen. Szerintem.
- Én is ilyen voltam. Kösz - boxoltam bele a vállába. Tudom, hogy nem akart megbántani, csak ő így gondolja - Engem sem fogadtak el. Aztán nézd, most már az egész világ a barátom akar lenni. Lehet, hogy még pénzért is - gondolkoztam el. "Leszek a barátod 50 dollárért és együtt tölthetjük a délutánt"-szlogen lehet, hogy még be is jönne. Már éppen az ötletemen morfondíroztam, vagyis annak megvalósításán és nagyban ecseteltem Tomonak az "új üzletet", mikor Tomonak is ötlete támadt.
- Nem kéne valahol pénzt keresnünk? És nem, nem koldulásból, vagy ilyesmiből, hanem rendes munkával - vetette el a terveimet. A francba is, igaza van.
- És hol akarsz dolgozni? - tettem fel a kérdést.
- Az ismerősöm a Starbucks-nál dolgozik. Már sokszor ajánlotta, hogy dolgozzak ott, mert ott mindig szükség van alkalmazottakra. Azért járnak oda az emberek, hogy gyorsan finom kávét kapjanak. Mindig kellenek új tagok, úgyhogy szerintem jelentkezhetnénk is - vetette fel a témát. És az ő ötlete nem mellesleg sokkal jobb volt, mint az enyém - Ráadásul a hírünk, hogy ott dolgozunk még jobban fellendítené a Starbucks-ot.

- Aha. Menjünk. Dolgozzunk - indultam el az előszobába felkapva a szegecses csizmámat és a bőrdzsekimet. Tomo a haját kezdte fésülgetni és lapítgatni, hogy olyan tomos legyen.

Beültünk a kocsiba és Tomo elvezetett a Starbucks kávézóig. Az hogy "vezetés" az én szemszögemből ítélve ordítás volt, hogy pl: "Tomo először tedd sebességbe a kocsit!" "Tomo ne 10-zel vánszorogj, menj már gyorsabban" "Tomo ha be akarsz kanyarodni valahová, tedd ki azt az idióta indexet!" és hasonlók. Épségben odaértünk és már izgatottan vártuk a találkozást. Délután lévén már nem akkora a forgalom, mint reggel, de azért voltak egy páran. Kinyitottuk az ajtót (tolni, húzni...összekeveredtem na) és besunnyogtunk az épületbe. Hatalmas tér fogadott minket, na meg pár álmos alkalmazott.
- Sziasztok - köszöntött minket gépiesen egy hosszú hajú, rettentően kimerült lány - mit kértek? - ásított egy hatalmasat. Könnyes szemmel bámult ránk, várva a választ.
- Egy fekete kávét, egy capuccinót és egy city-of-angels-et kérek.
- Mit? - értetlenkedett - Mi nem szolgálunk fel koktélt...Mi az a city of angels?
- "Last in the City of Angels! Down in the comfort Strangers I, Found myself in the fire burned Hills, In the Land of a billion lights" (http://www.youtube.com/watch?v=xtk8ro_eJZE) - énekeltem. Tomo inkognitójához híven a fejére húzta a kapucniját, arra gondolva, hogy a lány sikítozva a nyakamba borul. De nem így történt. Viszont volt más, aki a nevemet kiáltsa.
- Jared Leto! - sikítozott egy középiskolás lány, aki ott dolgozott. - Én nagyon...nagyon...őrülten...nem fokozom tovább. Ááá itt vagy! - és láttam a lány szemében valami...valami őrülten boldogot. Mert boldog volt. Miattam. Átkaroltam és megöleltem. Nagyon tetszett ez neki és még egy puszit is kaptam tőle. Kicsit fura volt ekkora echelonnal találkozni, de csodálatos érzés töltött el. - Amúgy miért vagy itt? - kérdezte tőlem, majd Tomora tévedt a szeme, aki kapucniban bámulta a földet. - Tomo? Tomo Milicevic? Neee! Vagyis dee! - keveredett össze a 30 STM-fan. Földöntúli örömében odaugrált Tomohoz és őt is megszeretgette.

- Tomo, Jared sziasztok - köszönt egy 25 év körüli srác normálisan. Valószínűleg ő volt az, akit Tomo említett. Nyugodtan szedte le (szó szerint) a rajongót Tomoról, aki kemény szíve ellenére szintén meghatódott a rázuhanó boldogság-túltengéstől. A lányt komótosan elkísérte a közelünkből, majd visszajött hozzánk. - Szóval mi ügyben jöttetek ide? - kérdezte, de szerintem belül igenis tudta választ.
- Munka miatt. Azt mondtad, hogy itt dolgozhatok. Jarednek is kéne valami meló. Egy hülyével több vagy kevesebb...mit gondolsz? - fejezte ki magát Tomo. Kösz a lehülyézést...de már nincs okom felhúzni magam ilyen baromságon, hiszen mindketten nagy hülyék vagyunk.
- Shannon nem akar itt dolgozni? Mert mi szívesen látnánk, ha arról lenne szó... - mi pedig Tomoval ijedten néztünk egymásra. Mielőtt még Tomo nagy őszinteségi rohamában elmesélte volna a történetet, gyorsan közbevágtam.
- Shannon elment valahova nyaralni. Már jó ideje Európában van a barátnőjével. Nem ér rá, meg nem olyan fajta, aki elmegy dolgozni, elég lusta dög - mondtam a süketet. A hazudás számomra már majdnem olyan, mint a lélegzetvétel.
- Üdvözletem küldöm neki. Nektek viszont a Starbucks-os köténykét és sapkát küldöm mindjárt! Fel vagytok véve! - kiáltotta nekünk, mi pedig egyből izgatottak lettünk.

*Adam szemszöge***

- Légyszi Tommy! Kérlek! Megígértem neki, hogy randizunk, de nem akarok most már, kérlek! - könyörögtem a gitárosomnak, hogy találkozzon Neillel. Addig nyüszögtem neki, ameddig nem hívta fel és kért tőle randevút.
- Nagy árat fizetsz ezért. Tudod, hogy én nem vagyok homi. Az, hogy meg Neillel töltsem az éjszakát 5 milliárd dollárért sem tenném meg.
- Tudom. Többet nem lesz ilyen, de...
- Új pasi van a dologban? - hát igen, Tommy túlságosan is be van avatva a magánéletembe.
- Hát ami azt illeti...Nem tudom, hogy hová tartozom. Tinédzser koromtól kezdve a fiúkért voltam oda. Most meg betoppan az életembe egy lány, aki felborítja mindazt, amit eddig hittem. - vallottam be.
- Haver biszex vagy - röhögött Tommy. Aztán végül abbahagyta és komolyra fordult a szó. - Nem tudom. Én heteró vagyok. Otthon van a családom, a fiaim. És a feleségem mégis elnézi nekem, hogy jó pár koncert alkalmával veled csókolózom. Hogy eszelősen kifestenek, hogy őrült módon nyírják fel, vagy festik be a hajam. Elnézi. A fél világ azt hiszi, hogy meleg vagyok, csak mert veled csókolózom. Pedig nem érzem magam annak - kezdte el szónoklatát - Te most, jelen pillanatban nem tudod, hogy hová is tartozol. De több gondolatot is mondok. Első gondolatom az, hogy miért csak most ébrednél rá, hogy a lányokhoz vonzódsz? Egész eddigi életedben nem így volt és most, 31 éves korodra megváltozna? Második gondolatom az, hogy ha eddig elhitetted az emberekkel, hogy te igenis a férfi nemhez vonzódsz, akkor ne akard őket átverni. Mert ők lehet, hogy azt éreznék, pedig te csak az életedet akarnád élni. Harmadik gondolatom pedig, a legfontosabb, legnagyobb horderejű. Te mindent, amit eddig elértél (sikert, hírnevet, rajongókat) feladnád azért az egy lányért? Aki ráadásul nem is biztos, hogy kölcsönösen szeret. Ha szakítanátok mit tennél? Újabb meleg bárokban húznád le sorra a felest? Aztán újra megvigasztalódnál egy férfi oldalán, gondolom. És ott tartanál, ahol most, csak boldogtalanabbul - fejezte be eszmecseréjét Tommy. Értelmesebb, mint gondoltam.
- Éppen ez az. Nem tudom, hogy mit akarok. Megcsókolt. Részegen, de megcsókolt. Újra szeretnék vele csókolózni. Hogy érzem-e azt, amit régen Saulival /Adam régi barátja: Sauli Koskinen/. Hogy egyáltalán tényleg szerelmes vagyok-e belé.
- Remélem meg fogod tudni. Én mindenben támogatni foglak, de most mennem kell. A családommal akarom tölteni a hétvégét. Szia - mondta és elment a próbatermünkből. Összekapkodtam magam, aztán hazaindultam, Demihez. Az bejárati ajtón belépve anyut és Demit láttam meg, akik valamilyen filmet néztek.
- Milyen műsor ez? - kérdeztem és közben adtam anyunak két puszit, Deminek pedig egy ölelést. Deminek finom, női parfümillata volt, ami keveredett a rajta levő pólóm aromájával és valami fergeteges volt az összhatás.
- Anyád napja a címe, romantikus film. Jennifer Lopez játsza a főszerepet - mondta anya.
- Igazából az anyós-meny viszonyt mutatja be. Mindketten a fiúért küzdenek. Az anyja nem akarja elengedni, ezért mindent bevet annak érdekében, hogy nehogy megtörténjen az esküvő. Ám a menyasszony sem rest, ezért éppúgy visszavág az anyósának, mint ő neki. A végére úgyis össze fognak házasodni a fiatalok, mert különben nem tartozna a hollywoodi filmek közé. A happy end fontos - hadarta el a rövid tartalmat Demi. Mi, anyával hihetetlenül néztünk rá, mintha valami ufó lett volna.
- Te filmkritikusnak is készülsz? - kérdeztem tőle.
- Egy időben nagyon érdekelt, ezért filmkritikusok klubjába is jártam, meg youtube-on néztem különféle kritikákat, de legjobban a Hollywoodi Hírügynökség tetszett. A Hollywoodi Hírügynökség egy fiú videó blogja, ahol kritizálja a filmeket. Imádom azt a pasit. Teljesen őrült - nevetett.
- Aha - sértődtem meg egy kicsit, de nem feltűnően - van barátod? - kérdeztem. Erre anyu otthagyott minket ruhateregetés ürügyén, hogy kettesben beszélgethessünk.
- Nincs. Semmilyen. Se szerelmi, sem barát-barát. Talán egy mégis - gondolkozott, én pedig csendben vártam - Azt hiszem van. Egy nagyon jó barátom mégiscsak van. Jobbat nem is kívánhatnék - és rögvest elöntött a féltékenység. A zöld szemű szörny rám telepedett és nem hagyott nyugton. Tudnom kellet, hogy ki az.
- Ki az?
- Te - mondta, nekem pedig végül leesett, hogy rólam beszélt. Hogy nálam nem is kívánhatna jobbat. Abban a pillanatban rámosolyogtam és majdnem megcsókoltam, de visszafogtam magam. Egyrészt Demi miatt, másrészt anya miatt. Csak megöleltem. Hosszan.
- Köszönöm, hogy így gondolod. Én is hasonlóan érzek - jelentettem ki. - Nem megyünk el egy cukrászdába? - vetettem fel neki első gondolatomat.
- Hű de rég ettem tortát! Menjünk! - és már rohant is ajtó felé, mint egy kislány, mikor meghallja a Family Frost-os autó idegesítő dallamát.
- Pillanat! Gyorsan átveszem a felsőm, aztán már indulhatunk is - siettem fel gyorsan a szobámba. Éppen áthúztam a fejemen a pólóm, mikor megláttam anyát mosolyogni. Félmeztelenül átmentem hozzá a fürdőbe.
- Mi az? - vigyorogtam.
- Adam még nem láttalak ilyen boldognak. Örülök, hogy egy ilyen jó barátod van. Csak egy dolgot kérek...többet ezt a felsőtestet ne mutasd meg neki - mutatott a kockahasamra. - Lehet, hogy félreérti az identitásod. Ne használd ki. Kérlek - nézett rám anyukám azokkal a nagy barna szemeivel.
- Anya nem használom ki. Remélem nem is feltételezel olyat rólam, hogy szédítsek egy lányt csak a hecc kedvéért... - mondtam és átsétáltam a szobámba. A "mit vegyek fel?" kérdésen túlesve magamra kaptam a

koponyás pólómat és a hozzá illő sálamat.

Egy egyszarvú vagyok! Jó éppen vakartan a homlokom,
és nem akartam, hogy elkenődjön a körömlakkom..:D

Demivel San Diego utcáin lépkedve kicsit elfogott minket az a bizonyos "sztár vagyok, ismerjenek már fel" érzés, ami nálam elég sokszor jelentkezik. Két zenei tehetség sétál az utcán és egy ember nem ismeri fel őket. Fura nem? Viszont, ha nem szeretnénk, akkor a rajongók egyből rajtunk csüngnek és a megkérdezésünk nélkül ölelnek meg, puszilnak meg, smárolnak le... Mindegy, legalább volt időnk beszélgetni. Éppen egy fodrászszalon mellett haladtunk el, mikor fantasztikus ötletem támadt., és Demit szó szerint behúztam magammal a szalonba.
- Mi ütött beléd? - kérdezte vihorászva Demi és már majdnem megcsókoltam MEGINT, de fontosabb dolgom akadt.
- Milyen hajat szeretnél? Mármint a hajad így is gyönyörű, meg minden, de nem akarsz változtatni rajta? - ültettem el fülében a bogarat.
- Mire akarsz utalni?
- Új stílushoz új külső dukál. Legyél vagány! - javasoltam.
- Jó az leszek! - ugrándozott örömében az elhatározása hallatán.
- Kinek készíthetek új frizurát? - kérdezte egy 50 év körüli pasas. Fekete ing fedte el gömbölyded alakját és sötétzöld szemével kérdőn vizslatott minket. Őszes haja lófarokba kötve himbálózott és kíváncsian várta a választ.
- A hajamat szőkére, végét rózsaszínre szeretném festetni - jelentette ki Demi. Leesett az állam ekkora merészségtől, dehát ő tudja, hogy mit csinál. A fodrász elszörnyedve tapasztalta, hogy nem úri hölggyel van dolga, de ettől függetlenül beültette Demit a hajmosó székbe és elkezdte mosni a haját.
- Mennyi időbe fog telni az egész haj-hadművelet? - érdeklődtem, hiszen szüksége nem lett volna rám, és szerettem volna az időt hasznosan eltölteni.
- Úgy két óra az egész - válaszolta, én pedig búcsúként adtam Deminek egy puszit és mondtam, hogy majd jövök. Arra gondoltam, hogy szerzek be Deminek új ruhákat. Vagányat és mégis nőieset. Először benéztem a Tally Weijl-be, gondolván hátha lesz ott valami demis. Egy fehér inget és egy leopárdmintás felsőt találtam. Azonnal megvettem őket és biztos voltam benne, hogy tetszeni fognak neki. A New Yorkerben több dologra is felkaptam a fejem. Például egy szegecses farmerkabátra, egy furcsa mintájú hosszú ujjúra, egy szegecses, csipkés apró topra és egy bőrszoknyára. Telepakolt kezekkel siettem a pénztár felé. Az összeg nagy volt, amit kifizettem érte, de megérte. Leszakadni vágyó kezeimmel tértem vissza a szalonba, ahol már az én gyönyörű Demim várt. Tökéletes haja lett, én pedig agyra-főre dicsérgetni kezdtem.
- Csodálatos! Egyszerűen fantasztikus! - simítgattam a haját, ő pedig elpirult.
- Miket vettél? - kérdezgetett, és mire válaszolhattam volna, addigra már az összes ruhát átnézte és sikítozni kezdett.
- Adam ezek gyönyörűek! - csillant meg a szeme - Mindet nekem vetted?
- Nem, a csipkés topot én akarom hordani - artikuláltam komolyan és magamhoz emeltem az adott darabot. Nem volt az én méretem. - Mit röhögsz? Szerinted nem állna jól? - ráncoltam a homlokom, miközben csücsörítettem. Aztán mint derült égből a villámcsapás, eszembe jutott, hogy ki kellene fizetni a fodrászt.
- Hogy érti, hogy nem tartozok semmivel? - hitetlenkedtem.
- Úgy, hogy Demi fog pár koncertet adni itt, a szalonban. Így el van intézve - viselkedett jófejként a fodrász. Én pedig hálás voltam érte, mert a bankszámlám ma erősen megfogyatkozott.
- Próbáld fel! - adtam oda Deminek a göncöket - Bocsánat, megengedi, hogy felvegye ezeket a ruhákat? - kérdeztem illedelmesen a borbélytól.
- Persze, arra van a mosdó - mutatott jobb oldalra, ahol vécéfülkék voltak.
- Na siess - sürgettem, mert már 8 perce álldogált a fülkében.
- Nehéz itt mozogni...Na de mindjárt kész vagyok - válaszolt ki a piciny fülkéből. Aztán kijött és az állam sokadszorra esett le. Felvette a csipkés topot a bőrszoknyával és a szegecses kabáttal. Egyszerűen mesés volt.

So beautiful <3

- Demi nem találok szavakat arra, hogy most mennyire vagy gyönyörű - és csak ámultam-bámultam, mint Jenő a moziban. Elállt a lélegzetem.
- Öhm...Köszi. Adam olyan aranyos vagy! - cukiskodott - Leöntöm az inged, bocsánat a CHANEL inged, írsz nekem egy fantasztikus dalt, befogadsz hozzád hétvégére, nem akármilyen reggelit csinálsz nekem, odaadod a pólódat, elviszel fodrászhoz, veszel nekem ruhát, ilyeneket mondasz...Egyszerűen ezt nem fogom tudni eléggé meghálálni. És az, hogy újra talpra fog állni a karrierem csak neked köszönhetem. Örülök, hogy ilyen barátom van. Tudod, most szívesen megcsókolnálak, meg ilyesmi, de te meleg vagy és ez olyan rohadtul igazságtalan, mert nálad jobb pasit keresve sem fogok találni... - atyám! Nehogy azt higgyétek, hogy én istenkáromló vagyok, de amit Demi mondott több volt, mint meglepő. Nem foglalkozva a kijelentésével beültünk a (nagy szatyor ruhákkal együtt) egy taxiba, ami hazavitt minket, hozzám.
- Menjünk fel a szobámba - javasoltam Deminek.
- Oké - és felsiettem a birodalmamba. Demi is megérkezett és lehuppant az ágyamra. Gyorsan kikiáltottam a folyosóra, hogy "Anyaaa!", de nem válaszolt senki. Anya nem volt otthon. Becsuktam az ajtómat.
- Meglepett, amit mondtál és tudod rendesen felbolygattad az életemet. Demi én azt érzem, hogy...hogy szerelmes vagyok beléd. Nehezen rájöttem, hogy vonzódom hozzád. Hogy szeretlek. És még mielőtt bármit is szólnál a mondandómra engedd meg, hogy megcsókoljalak - suttogtam és szinte égtem a vágytól. Egyre közelebb hajoltam hozzá és újra megéreztem az illatot, ami befedte.
- Jó ez így nem fog menni - mondtam és vettem egy nagy levegőt. Demi kinyitotta a szemét és vizslatva rámnézett.
- Hadd csináljam én - vette kezébe az irányítást és szenvedélytől fűtve megcsókolt.