*Tomo szemszöge***
- Csini vagy - dicsértem meg Jaredet, aki rockeresen pózolt a Starbucks-os sapkájában.
- Asszem, ezt el fogom lopni innen.
- Akkor még munkába állás előtt kirúgnak. Hülye ötlet - nevettem.
- Na fiúk - csapta össze a kezét Ben, a jelenlegi főnökünk - Látom felöltöztetek, munkába is állhattok - nézett ránk büszkén.
- Hát jól van - mondta Jared - De azt hiszem, hogy Jenna bealudt - mutatott a pénztáros lányra, aki fejét eldöntve horkolt.
- Jenna már a sokadik műszakját húzta le a héten, nem csoda, hogy kifáradt - mondta Ben, aztán bevitte Jennát az irodájába és egy fotelba ültette alkalmazottját - Jared, te leszel az egyik kasszás, Tomo, te pedig a másik. Ti fogjátok leadni a rendelést, nektek fognak fizetni a vevők és ti fogjátok odaadni a mennyei Starbucks kávét. Remélem mondanom sem kell, hogy a pénz csakis a kasszába vándoroljon, valamint pontosan adjatok vissza a vevőknek. - fordult komolyra a szó - Ha sikkasztatok, akkor minél hamarabb rúglak ki titeket innét és pert is fogok a nyakatokba akasztani. Szóval üdv itt, a Starbucks-ban! - "köszöntött" minket. Ha azt hitte, hogy Jareddel a monológján meg fogunk lepődni, akkor nagyot tévedett. Rámosolyogtam Jaredre, aki ezt félreértette és csábító pillantásokat küldött felém. Kezdtem kínosan érezni magam. Jared viselkedése eléggé hajazott az általa megtestesített transzfesztitáéra,
 |
| Rayon<3 |
- Kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz a holnapi nap - mondta Jared Shanniere nézve.
- Én is - értettem egyet. Még egy fél órát ott voltunk, aztán kiszivárogtunk a kórházból. Megint én vezettem és megint nem sikerült úgy, ahogy akartam.
- Tomo a lámpa piros! Állj már meg! - ordított Jared, aki nem szerette kidobni a pénzt az ablakon. Főleg nem büntetésért.
- Jól van, nyugi. Nem mindenki olyan jó sofőr, mint te - oktattam ki.
- Tudom, te elég béna vagy. Asszem kéne neked egy vezetőoktató. Már nem merek beülni melléd, ki tudja, hogy minek mész majd neki útközben...
- Ha ha ha. Nagyon vicces. Nem mindenki tanul gyorsan - mondtam és már nemsoká hazaértünk. A haza nekem Jared lakását jelentette, ahol nem csak ideiglenesen szálltam meg.
- Nem vagyok álmos - jelentette ki a tökkelütött haverom, vagyis Jared - Mit csináljunk?
- Lehet, hogy te nem vagy fáradt, én viszont igen - mondtam. Gyorsan letusoltam, felvettem az alsógatyám, aztán már be is nyomtam a szunyát. Reggel arra ébredtem, hogy csörög az ébresztő.
- 5:15 van. Hatra már bent kell lennünk? - kérdeztem ásítozva. Most már egy cseppet sem furcsállottam, hogy Jenna tegnap olyan holtfáradt volt. Persze kérdésemre senki nem felelt, így hát mentem felkelteni Unikornist. - Jared told ki a segged az ágyból - kérleltem. Esze ágában nem volt, hogy felkeljen, de még az sem, hogy valamilyen hangot kiadjon - Na jó. Te akartad - mondtam - Hm...De finom lesz reggelire a francia krémes...Nyami - és elindultam a konyhába. Furfangos ötletem meghozta a hatását, Jared előbb a konyhába ért, mint én és nagyban kereste a hűtőben a krémest.
- Megvan! Itt van a drágaszág! - kezdett el smeagol-osan beszélni. Hát ma úgy látszik Gyűrűk Urával indult a nap. Kiskoromban, mikor nagy menőség volt a Gyűrűk Urát nézni, úgy mondtam ki mindig a a címet, hogy Gyűrű Kúra. Persze később rájöttem, hogy helytelen ezt mondani, de a kis Tomoban megmaradtak az emlékek...
- Most, hogy reggel elrontottad a gyomrod, indulhatnánk is.
- Tomo. Még a nap sem kelt fel.
- Szerintem ezt a Starbucks-osak nagy mértékben leszarják. Hatkor nyitnak és kész - mondtam.
- Hát jó - törődött bele a sorsába és pillanatok alatt elfoglalta a lakás egyetlen fürdőjét.
- Jared engedj már be! - kiabáltam.
- Nem, órákig szoktad simítgatni a hajad. Most én akarom megcsinálni először.
- Jó, de siess. Ha fél hatig nem jössz ki, akkor betöröm az ajtót - fenyegettem. Nem hiába mondtam ilyet, mert az ágyam alatt van egy balta, ha esetleg betörnének hozzánk, akkor legyen nálam fegyver. Nem félek használni. Szerencsére tartotta a szavát és nem kellett tönkretennem az ajtót. Megcsináltam tehát én is a hajam, aztán pedig felöltöztem. Már készek voltunk mind a ketten Unikornissal és éppen azon vitáztunk, hogy ki vezessen.
- Tomo! Nem! - zárta le Jared a témát. Nem érdekelte, hogy közben felsoroltam az érveimet, azzal kapcsolatban, hogy hadd én üljek a kormány mögé és egyszerűen bepattant a vezető ülésre.
- Kösz - sértődtem meg és egész út alatt a hajnali Los Angeles-t figyeltem az ablakon keresztül.
- Ne nyafogj, itt vagyunk - mondta, aztán kiszálltunk a kocsiból. Szinte még sötét volt és csak a világító tábla miatt találtuk meg a Starbucks-ot.
- Jó estét - köszöntötte bent a többieket Jared.
- Reggel van - közölte az információt Jenna, aki úgy látszik, hogy felébredt.
- Nézz ki - javasolta Unikornis. Rayon eljátszása után kezdtem el Unikornisnak hívni és rajta maradt - Nem igaz, hogy neked nincs korán...
- Igen, korán van, de mit tudok kezdeni vele? Ekkor kezdődik a meló és kész - vonogatta vállát Jenna.
- Pacsi! Én is ezt mondtam neki! - lelkesedtem. Jenna már nem annyira, és közölte, hogy "neki ehhez nincs kedve", aztán elment hátra a raktárba.
- Fiúk, lányok hat óra, a munka mindjárt kezdődik - mondta Ben nagy boldogsággal és a Starbucks-ban levő nagy digitális órára nézett. 5:59 volt - És három-kettő-egy! Megnyitottunk! - kiabálta. Kinyitotta az ajtót beengedve a kint várakozó vevőket. Hihetetlen, hogy a los angeles-i dolgozók milyen korán mennek dolgozni. Az emberek megrohamozták a pultot és egymás szavába vágva ordították be kedvenc kávéjuk nevét.
- Nyugalom emberek! Nem kell izgulni! Hamarosan mindenki megkapja a kávéját, csak várják ki a sorukat! - próbáltam lenyugtatni a vevőket.
- De nekem sietnem kell a munkahelyemre! - kiáltotta be egy nő. Erre mindenki elkezdett beordibálni, hogy "neki bizony sietnie kell" és egyre feszültebbé vált a helyzet. Voltak olyan ötleteim, miszerint rendeződjenek csoportokba az emberek pl: akik nem sietnek, akik sietnek és akik nagyon sietnek, de elvettem magamban, mivel semmi értelme nem lett volna. Még egy lapáttal rátett az is, hogy "véletlenül" Jared felállt a pénztárpultra és elkezdte énekelni a Closer To The Edge-t (http://www.youtube.com/watch?v=mLqHDhF-O28). A tömeg tapsolt Jarednek, aki persze nagyon élvezte a szereplést. És persze az emberek rájöttek, hogy a Starbucks-ban dolgozunk. Én pedig tarthattam egyedül a frontot, rockszár lelkének hála.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése