*Tomo szemszöge***
- Már tényleg ki kéne engedni őket Ben - forgattam a szememet. Nem találtam helyesnek főnököm azon cselekedetét, hogy bezárta Jaredet és Jennát egy raktárhelyiségbe.
- Az én kávézómban nem lesz perpatvar! Addig lesznek bent, amíg végleg el nem ássák a csatabárdot! - erősködött, én pedig kezdtem izgulni Jared testi épsége miatt. Hiszen Jenna kiszámíthatatlan volt, kinéztem volna belőle, hogy bántsa Jaredet. Aki persze még életében nem ütött meg nőt, így szerintem visszatámadás nélkül engedte volna azt is, hogy a munkatársnője megölje őt.
- Hallod? Már nem is verik az ajtót. Belenyugodtak. Kibékültek - próbáltam meggyőzni Bent, de ahogy kimondtam a "Kibékültek" szót, egyből tudtam, hogy ilyenről szó sincs - Legalább nézzük meg őket - noszogattam.
- Jó - adta fel végül. Örömmel konstatáltam, hogy végre beleegyezett. Ezennel hát elfordítottam a kulcsot a zárban. Az ajtó nyikorgás nélkül nyílt ki, így a raktárban levő két ember sem hallott meg. Ahogy kitártam a szabadság kapuját, olyan szinten meglepődtem, hogy még én magam sem hittem el. Jared vállára Jenna hajtotta a fejét, mindketten nyakig betakarózva aludtak. Bent farkasordító hideg volt.
- Ben - suttogtam, aztán mivel a siketet játszotta, halkan előreosontam hozzá az étterembe - Jaredék majdnem megfagytak odabent.
- És megfagytak? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem, de nem kellett sok hozzá. Azt hiszem, hogy a hőmérséklet fagypont körül van - magyaráztam.
- Miért nem ezzel kezdted, te idióta? - ordította. Hátrafutott a két lökötthöz és azon kattogott az agya, hogy milyen gyorsan tudná őket kimenekíteni a helyiségből. Hamar kitakarta őket és Jaredet felállította, majd annak kezét a nyakába véve kitámolygott. Én Jennát vettem az ölembe. A kockás takarót is hoztam magammal. Ben irodájába mentem, ott találkoztam a főnökkel. Jaredet és Jennát két fotelbe tettük, a lányt melegen bebugyoláltam, Ben pedig Jaredre terített egy plédet.
- Meg tudod nézni a pulzusukat? - kérdeztem. A következő pillanatban Ben lóhalában tapogatta ki Jared kezén az eret.
- Jarednek van, Jennának meg... - mondta és gyorsan a lány kezét is nyomogatni kezdte - nagyon gyenge. Be kell vinni őket a kórházba! - szólított fel.
- És ki tartja a frontot?
- Majd April - jelentette ki.
- Hát szerintem ez nem jó ötlet. Emlékszel, hogy múltkor hogyan viselkedett, amikor Jared nem jött dolgozni, Jenna pedig "sztrájkolt"? A kávé belekötött a kávéfőzőbe!
- Jó, akkor bezárunk addig. Viszont szükségem van rád, legalább tedd be Jennát a kocsimba!
- Persze, de April menjen el veled - javasoltam, miközben Jennát újra az ölembe vettem.
- Ugye csak viccelsz? - kérdezte. Ketten cipeltük a két ifjút az autóhoz.
- Nem. Valakire szükséged lesz, Aprilt pedig nem okos döntés egyedül hagyni, hiszen csak végzős. Nem gondolkodik felnőtt fejjel.
- Na jó. Hívd ide a leányzót - egyezett bele.
- April! - kiáltoztam a csaj után. Az épület kávéfőző részében volt, éppen egy csokis süti tálalásával szerencsétlenkedett.
- Miért? Elszámolni-valója van velem? Ki akar rúgni? - nézett rám rémült arccal és már majdnem sírni kezdett.
- Á dehogy, semmi ilyenről nincs szó - nyugtattam meg - csak egyszerűen menj ki hozzá a parkolóba.
- Oki, szia - köszönt el, én pedig nekiláttam a sütinek. Szépen felszeltem, tányérra tettem és már ki is vittem. A vendégek között megtaláltam a süteményt rendelő úrt, így leraktam elé és jó éjvágyat kívántam neki. Utána visszamentem a pulthoz. A fiatalember volt a legutolsó vendég és már éppen a pakoláshoz készülődtem volna, de ekkor valaki éppen belépett a Starbucks-ba.
- Bocs, nem tudod, hogy hol van April? Nála van a töri tételem és kéne... - hadart a lány. Ismerős volt, de honnan is? Végignéztem rajta: haja szemébe fésülve volt, fekete inge idétlenül állt rajta. Fehér és kissé sportcipőjében topogott és tekintete izgatottan siklott rám.
- April nincs most itt, mert elment a főnökkel. Csak én vagyok itt.
- Te nem Tomo vagy? Nem te vettél fel úgy egy hete taxival? Nem a te taxisofőröd ütött el egy nőt? - kérdezgetett és minden beugrott.
- Caroline? Te vagy az? - hitetlenkedtem. Nem kicsit volt furcsa ez a nap. Először jégkockává fagy a már szinte testvérem és a munkatársnőm, aztán meg beállít egy csaj a kávézóba, aki történetesen az eddig megismert lányok közül a legtitokzatosabb.
- Igen - mondta és megjelent egy halvány mosoly tökéletes, hófehér arcán.
- Kérsz valamit? Most, hogy Aprilt nem tudom adni, hozhatok neked valamit? - udvariaskodtam úgy, mint megismerkedésünknél, csak most éppen nem az ajtót nyitottam ki neki, hanem az iránt gondoskodtam, hogy éhen ne haljon. Mindezt a "tomos, udvarias, férfias és elegáns vagyok a kötényemben"-módban.
- Egy kis süteményt elfogadok, ha nem gond...Van teátok? - érdeklődött nagy barna szemével (amelyiket nem takarta el a haja).
- Hát a Starbucks kávézó, szóval nincs, de ha találok teafiltert, akkor szívesen csinálok neked - I'm a gentleman. Ez már biztos.
- Köszönöm - mondta és különös módon letette a táskáját, majd hátrasétált velem a sütihez. Az egyik szeletet tányérra tettem, öntöttem rá egy kis juharszirupot (amiből sosem elég) és a kezébe adtam.
- Tessék - bólintottam és keresni kezdtem a filtert. Caroline letelepedett az egyik székre és lassan enni kezdte a süteményt. Eközben én még mindig a nyavalyás filter után kutattam, aztán feladtam.
- Nincs filter, kell valami más...Miből csinálnak még teát? - morfondíroztam.
- Csalánból. Az a kedvencem! - örvendezett - Biztos van valahol...Nézd meg a szekrényekben! - utasított én pedig engedelmeskedtem a parancsának. Megnéztem minden létező fiókot és csodák csodájára találtam is egy csalánnak kinéző zöld növényt. Meg sem szagoltam, vagy vizsgálgattam, hogy egyáltalán mi is az, csak beledobtam a forró vízbe mit sem törődve a dologgal. Pedig így végiggondolva talán jobb lett volna...
- Tádám a tea szépen lefőtt, öntöm is - mosolyogtam és kitöltöttem két bögrébe a teát. Mindketten a szánkhoz vettük a szélét és már ittuk is. Ám az ivászat hamarabb befejeződött, mint ahogy elterveztem.
- Fúj mi ez? - köpködte vissza Caroline a teát.
- Nem tudom, de tényleg szörnyű - köhögtem.
- Mit raktál bele? - kérdezte, miközben kiöntötte a teát a bögrékből.
- Valami zöldet... - gondolkoztam - Azt ott! - mutattam rá a rossz ízű dologra, aminek a fele a mosogatógép mellett maradt. Caroline odament, megszagolta és felkiáltott.
- Ez bazsalikom te gyökér! - röhögött. A padlón fetrengve nevetett.
- De egy idióta vagyok! - csaptam a homlokomhoz és közben felsegítettem Caroline-t a hideg acélpadlóról.
- Az - helyeselt és újra elkezdett iszonyatosan nevetni. Rám borult és szinte átölelt, úgy röhögött. Annyira megváltozott. Egy héttel ezelőtt még szomorú és lehangolt volt, most meg mint egy mókamester, úgy horkantgatott nevetés közben. Jaj de meg akartam csókolni! Istenem!
- Caroline - suttogtam, miközben még mindig nevetett, aztán elhallgatott. Csak rám figyelt. A szememet nézte. A hajába túrtam, majd megcsókoltam. Kissé váratlanul érte, éreztem rajta, de nem hagyta abba, folytatta. Nem húzódott el, sőt még szorosabban ölelt magához. És azt éreztem, hogy "oké Tomo, ennyi elég lesz", de még mindig csókolóztunk. Eszem ágában nem volt, hogy befejezzem. Amolyan "egy nyúlfarknyival több, mint egy barát"- féle csók volt a miénk, amit nem lehetett nem élvezni. Utoljára még megpusziltam a száját és kicsit elfordítottam magamtól. Lassan kinyitotta a szemét, de nem akart rám nézni - Nem esett jól? - kérdeztem.
- Dehogynem, nagyon is, csak...Ennek a csóknak semmi értelme nem volt, mert mi nem leszünk többek barátoknál - fejezte ki magát nyersen.
- Nem leszünk többek barátoknál? És ez a csók? Ez sem jelentett semmit?
- Tomo nem is ismerjük egymást. Semmit sem tudok rólad, azon kívül, hogy zenélsz, meg hogy brutál rossz voltál bioszból - röhögött, de komolyra váltotta hangját - Semmit.
- Akkor ismerjük meg egymást! Találkozzunk! Randizzunk! Let's Go!
- Nekem erre most nincs időm. Idén felvételizek és sok dolgom van. Most is csak a tételért jöttem be és nem számítottam rád.
Rúgj belém még párszor - hajtogattam magamban.
- Nem akarlak gátolni a tanulásban, nehogy azt gondold Caroline! - kiáltottam, de úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Szedte a cókmókját, felvette a pulóverét és a táskáját.
- Köszönöm a süteményt és a...nem, a teát nem. Szóval a süteményt - mondta kissé zavartan és elment. Úgy gondoltam, hogy ez nem maradhat így, ezért utána mentem.
Jelentkeztem egy blogversenyre! http://divatvilagdiy.blogspot.hu/2014/01/iblogverseny.html
